- Részletek
- Kategória: Alkatrészek
- Batmause Szerző:
- Találatok: 359
MITA: Marui G17 RMR Szán
Évekkel ezelőtt vettem egy Army G34D típust, amely megtetszett akkor egyedi szánja, illetve gyártási minősége miatt felkeltette az érdeklődésemet. Ez egyike volt azon Army pisztolyoknak, amely a gyártó rendkívül rossz megítélését próbálta feledtetni. Gyakorlatilag a meglévő Glock 17 és Glock 18c típusaikat kezdték el feljavítani itt-ott. Az adott típus gyönyörűen megmunkált, masszív teljesen CNC-mart szánt, külső csövet kapott, illetve az előd típusoktól eltérő tokozást kapott - megerősített műanyag tok, eltérő és sokkal jobb elsütőszerkezet került be. Elég sokat haladt előre a kor, gyakorlatilag a pisztolyok javarészén már elvárás lett az optika felszerelési lehetőség. Emiatt indultam az el a MIT Airsoft megoldása felé, ami számomra nagyon pozitív eredményt hozott.
Először is a MITA felajánlása után kaptam meg a szánt, másodrészt nagyon sokféle megoldásból kiváltasztva próbáltam akadtam rá erre a szettre. Legtöbb esetben mindig ugyanaz volt a problémám, hogy nekem G17-esem volt alapnak és nem akartam emiatt egy G18c-t venni kiindulásra. A legtöbb RMR szán ugyanis méretazonos és az RMR elhelyezése miatt a G18c D-alakú elrendezése sokkal kedvezőbb volt az optika elhelyezése és rögzítése céljából. Viszont személyes tapasztalat, hogy a G18c elsütőszerkezete és dugattyú-elrendezése miatt fokokkal problémásabb - jobb mutatja, hogy a WE ettől teljesen eltérő megoldása mennyivel jobb, mint a japánok sajátja vagy annak másolatai. Nos, a MITA G17 RMR megoldása nagyjából az egyedüli a piacon, amely nem G18c-re alapul, hanem G17-re! Ez volt az a pont, ahol engem megvett kilóra ez a megoldás - habár az építés során voltak kollégák, akiknek meggyűlt a baj ezzel a megoldással.
A szett egy átlátszó, műanyag dobozban került csomagolásra. Benne szivacsos elválasztással és védelemmel, nagyon látványos csomagot alkot ez a szett. Mindenképpen fekete szánt szerettem volna, de jobban örültem volna egy fekete külső csőnek - gyakorlatilag fekete-ezüst és fekete-arany kéttónus közül választhattam. Végül fekete szán és arany külső cső kombinációjára esett a választásom. A csomag tartalma eléggé minimális: szán / külső cső / csavarok.
Maga a szán teljesen cnc megmunkálással készült el, anyaga pedig alumínium. Forma világa az akkoriban berobbanó "Agency" formáját idézi. Számomra ez a forma jobban bejött, az én szememnek kevésbé olyan ripacs a megjelenés. A bordázat nagyon hangsúlyos, látványos és rengeteg a kikönnyítés a szánon. Súlya majdnem a műanyag szának súlyát idézi - későbbi tervek szerint könnyített BBU-val eléggé jó eredményt várok az RMR extrasúlya ellenére is. A teljes szett valahol 90gramm súly környékén található. Felülete sima, teljesen tökéletes és sérülés mentes, megmunkálás nyomait keresni kell. Meglepő és számomra nagyon jó felfedezés, hogy semmilyen felirat nem található a szánon. Az RMR felszerelése miatt többféle csavart adtak, ugyanis a takarólap és a red-dot esetén eltérő hosszúságú csavarokkal kell összeszerelni az eszközt. A takarólap leszerelés után teljesen sík és tömör felület vár, nincs szükség kiegészítőlapra a red-dot felszerelésére, a nózi/nózi-rugó pedig teljesen zárt, védett helyen található. Arra viszont figyelni kell, hogy a csavarok belóghatnak a nózi/nózi-rugó alá - megfelelő távtartózásra figyelni szükséges.
A külső cső egy külön témakör. Gyönyörűsen kidolgozott, szélsőségesen sportos és látványos eleme a szettnek. Arany színe nekem nagyon stricis, de azt a bizonyos nitrid-bevonatos megoldást ezzel tudják legjobban utánozni - ami az éles megfelelőn igen hatékonyan működik. Feliratot sehol nem találni, ami lehet jó és rossz is - attól függően ki mit vár el egy ilyen szettől. Meglepetésemre a külső cső saját menettel rendelkezik, amelyen egy nagyon szép menetvédő található. Ez a menet 14- méretű, ami pisztolyok esetén nem szokványos - előny, hogyha nem akarsz külön tracert venni karabély és pisztoly felváltott használata esetén.
Az összeszerelés nekem nagyon simán ment, nem találkoztam működési hibával egyáltalán. Ami az elején feltűnt, hogy az Army BBU kényes volt a használt elsütőrudazatra és nem történt meg a reset - elsütőrúd nem került leválasztásra a searről. Végül számos átépítés után nekem Guarder könnyített BBU került be, amely kakast lenyomó rámpáját reszteltem a simább futás érdekében. Szintén a Guarder BBU miatt csapágyat cseréltem a kakason, amelyből GunsModify került be - szerintem a legtartósabb a csapágyak közül. Nózit viszont nem cseréltem, maradt az Army gyárija - teljesen jól működött, nem volt értelme cserélni. Az Army rugóvezetőt viszont cseréltem idővel - szintén MITA dupla-rugós megoldására. Hopup egységek közül a kezdetekben Army, majd AIP G17/G18c CNC verziójával használtam a pisztolyt. A hop esetén meg is jegyezhető, hogy a külső csőhöz tartozó, nem levehető menet miatt érdemes helyből nagyobb belső csövet beépíteni. Az én esetemben Falcon 112,5mm hosszúságú, gyakorlatilag Hi Capa belső cső került beépítésre. Ennek a belső csőnek a hosszúsága tökéletes, emiatt a pisztoly ereje is az átlagos G17/G18c felé került.
Ami a használat során feltűnt, hogy a külső cső illesztése rendkívül jó a szánhoz. Nem akad, nem üti lényegesen a szánt. Finoman, de fémes csattogással dolgozik - de nem kifejezetten hangos. A kezdetekben red-dot nélkül használtam a pisztolyt, amely nagyon gyors, pattogós és pontos működést adott. A dupla-rugós rugóvezetőt ráadásul fordítva szereltem össze, a második lépcső előre került és az alap 120%-os rugókat is megvariáltam rendesen - előre, trükkös második lépcsőnek 160% került és a sima rugó helyére 140%-osat építettem be. Így a rugóvezető csillapít rendesen, de nem fogja meg teljesen, előreirányba pedig nagyobb lendületet ad - direkt üt és ver. Az AIP hopup esetén javításra került az a hiba, hogy az alap Marui G17/G18c esetén kissé lefé áll a belső cső, tokkal valóban párhuzamosan tart a cső. Jobbfajta hop gumival 20-25 méteren a kerítésvasat bármikor eltaláltam a pisztollyal. Később további átépítések során a nagyon puha sütési ponttal rendelkező, hibátlanul működő Army elsütőt Guarderre csereéltem, ahogy a szánvezetőt elől és hátul is acél Guarderre cseréltem le - a Guarder szánvezetők borzalmas méretezése miatt nagyon sok utómunkát okozott, ahogy minden építés során szembesültem ezzel.
Számos játék után a szánakasztó bemarás sem kopott ki. Viszont a teszt során végzett direkt gyilkos bánásmód hozta az eredményét, ütésre és ejtésre a szán szedte a karcokat és deformációkat az éleken. Működési hibát nem okozott, de esztétikai hibát azért szedegette - de abszolút jobban bírja a gyűrődést, mint egy átlagos öntvény-szán. Az elox tartós és egyenletes, de a szán belső élét (vezetőléc) érdemes csiszpapírral simítani, mert kissé reszelős módon fut még kenés mellett is. Idővel red-dot felszerelése is megtörtént, amely során nem találkoztam problémával és a CNC-mart alu miatt a reddotot tartó bakkok sem tört le vagy deformáltak - mondjuk finoman és menetrögzítve húztam meg a csavarokat. Irányzékokat is zavartalanul tudtam cserélni, maximum az első irányzék esetén voltak gondjaim - de ez sem számottevően említhető.
Összességében nekem nagyon bevált ez a szán. Tudok olyan építésről is, ahol ez a szett abszolút nem vált be, de számomra végig hibamentesen és gond nélkül variálható G17 szett lett ebből. Egyedül az építés elején kellett gondolkodnom az elsütőrudazat miatt, amit inkább a kiinduló példány alap hibájának tudtam be. A későbbi átépítések során pedig direkt nem veszem figyelembe az építés során felmerült illesztési és építési hibákat, mert legtöbbször a Guarder amúgyis problémás elemeit építettem be. Azt kaptam amire vágytam, G17 alapon RMR kompatibilis pisztolyt pontos és jó működéssel és elvárhatóan jó tartóssággal.
Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause
Nincs hozzászólás
A tárolt információk kényelmi funkciók miatt történnek kizárólag azonosítási és lokációs adatokból állnak.