- Részletek
- Kategória: Alkatrészek
- Batmause Szerző:
- Találatok: 457
Guarder: TM Glock komplett tok
A Guarder hosszasan és évek alatt készítgeti az alkatrészeket, főleg Marui pisztolyok számára. Ez a Glockok esetén különösen hosszú folyamat volt. A folyamattal eljutottak egy olyan állapotba, mikorra már lehetségessé vált egy donor nélküli pisztoly összeállítása csakis a Guarder alkatrészeinek felhasználásával. Ez nagyjából 2017 körülre lett igaz, majd a gyártó vette a fáradtságot és lépett egy magasabb szintre. Ennek lett az eredménye az-az alkatrész csomag, amelyet most bemutatok számotokra.
A VFC sikerét látva jött az ötlet a Guarder számára, hogy a tokot ellehet készíteni másképpen is, mint eddig csinálták. Ezelőtt acélból kovácsolt, mart gyártási technológiával készítettek tokot. Ezzel az volt a fő probéma, hogy a gyártási folyamat több időt és lényegesen nagyobb gyártási pontosságot eredményezett. Ezt váltotta fel a VFC-től másolt, vagy inkább ihletet nyert koncepció. Egy acél betét, hajtogatott lemezből készült szánvezetőkkel és a szokásos műanyagtokba csavarral, csappal rögzített belsőség. Mikor az új tok típus megjelent, reméltem egy végre kijönnek komplett pisztollyal és komplett alkatrész csomagokkal is - ebből az előbbi nem valósult meg, de az utóbbi szerencsére igen. Ráadásul egy sporttárs segítség kérése gyanánt jött az ötlet, hogy próbáljuk ki ezt a szettet, ugyanis egyesével megvéve a dolgokat vagy meglévő pisztolyt átépítve drágábban jött volt ki a szett. Talán ez a jelen cikk alanyának a legnagyobb erőssége, hogy ehhez már csak szánt, hop rendszert és tárat kell egyedül venni a komplett pisztoly építéséhez.
Maga a csomag a gyártótól eltérően nem a vaskos műanyag zsákban vagy a vékony fóliatasakban érkezik, hanem kartondobozban. Maga a kartondoboz sarkain deformálódott is a szállítás viszontagságai miatt. Látványos matrica angol és kínai felirattal vegyesen jelzi tartalmát, néhány aprócska látványfotó kíséretében.
Alapvetően kétféle kivitelben és számos színben lehet ezt a szettet megvásárolni. A kétféle verzió a gyártási/forgalmazási helyre utal (vagyis amerikai/US vagy európai/EU kivitel), míg a színek terén fekete, zöld, homokszín, rózsaszín, baba-kék verziók állna rendelkezésre. Az US/EU esetén a feliratok és a sorozatszám eltérő.
A szett teljes mértékben és mindenhol a Guarder alkatrészeit tartalmazza. Beleértve a rugókat, acél alkatrészeket, megerősített csapokat vagy az acél elsütőházat, tényleg mindent. Még a szériaszám is az új, élessel egyező/hasonló verziót tartalmazza - legalább ezt elhagyni már nem fogjuk, mint a régit lehetséges.
A műanyagok üvegszál erősített, merev és erős anyagból készültek. Magának a markolatnak nagyon hangsúlyos, erős és jó textúrázása van. Minden felirat gyönyörűen olvasható, látványos. Egyedüli eltérés a fényképeken a gyári állapothoz képest, hogy az építés miatt az elsütőbillentyű egy sportosabb verzióra lett cserélve. A Guarder saját elsütőbillentyűje is fényévekkel jobb a Marui/KJ/WE gagyi hasonlójához. Maga a csap, amely rögzíti az elsütőbillentyűt, eléggé passzos és nehezebben jön ki - kiütés irányára is figyelj. A tár a tokban jól illeszkedik, a holtjáték megfelelő - némely tárral kissé szoros is érzésre. A tárkioldó fém betétes, de műanyag.
Az elsütő szintén a Guarder acél darabjait kapta. A szokásos kékes-szürkés bevonattal kezelt, erős anyagból készült példányok. Itt természetesen nincsen illeszkedési hiba, nem kellett semmit reszelgetni, módosítani vagy mókolni. Egyedüli hiányossága a szettnek, hogy a Marui-féle görgőcsapágyat tették a kakasra és nem golyós csapágyat használnak. Egyszerűen így a kakas fellhúzása nagy terhelést gyakorol a dugattyúházra és a kakasra együttesen, kopást nagyon erősíti és érzésre is akadós, dadogós a pisztolyt. Így a csapágyat cseréltem egy GunsModify csapágyra (8mm-es méretű). Ezzel nagyon sokat javult a pisztoly használhatósága. Az elsütő egyébként kb csont szárazon van összerakva, így némi kenőanyag applikálása is erősen javasolt ide is. Magát az elsütőt menetes persellyel, mentrikus menettel ellátott csavarral rögzítik a tokhoz. Maga a csavar is jobb minőségű darab. Az alsó csap itt is eléggé passzos.
A szánvezető és a hopupot rögzítő rész teljesen új design. Alapvetően egy műanyag alkatrészt rögzíti a szánvezető lemezt, illetve mögötte található egy cnc-mart támasz a rugóvezető és hop kamra számára. Természetesen a szánvezető lemez acélból készült, míg a mögötte lévő támaszték/bakk nekem valamilyen rozsdamenets anyagnak tűnt. Masszív mind a kettő. A hátsó bakk még a tárhoz is jobban benyúlik, jobban tart a gyári/Mariu-szerű megoldáshoz képest. Kár, hogy az acél elsütőszettet tartalmazó ház nem kapott támasztékot a tárhoz.
Számos szánt próbáltam a tokra, akár standard szánakat, szériában-egyedi szánakat vagy teljesen egyedi építéseket is. Elsőre egy Marui Glock 34 szántját tettem fel, dugattyúházzal és külső csővel együttesen - gyakorlatilag gyári állapotú példányt. Hiba nélkül illeszkedett. Majd egy szériában-egyedi Army szánt tettem fel, amelyet kompletten rendeltem meg hogy tudjam tesztelni ezt az opciót is. Ezt az Army szánt nagyon szeretem, mert nagyon könnyű, extrém egyedi megjelenésű és külső csöve eleve menetes. Ezek után tettem fel a saját Glockom szánját, amely egy optikával felszerelhető szán volt, igaz az RMR éppen nem került felszerelésre. Illeszkedési hibával itt sem találkoztam. Végeredményben a sporttársa kérsére egy teljesen egyedi szánt építettem össze, rendkívül sokféle alkatrész felhasználásával, amely már kicsit melósabb volt - de nem a Guarder tok miatt.
Összességében nagyon megéri ez a szett. Legnagyobb előnye, hogy nem szükséges lényeges szerelési ismeret a használatához, hiszen "gyárilag" készreszerelten és megbízhatóan működik. Egyedül a különböző opciók beépítése miatt szükséges megbontani - "ravasz" csere, tárkioldó csere. A csapágy cseréjét még mindig nagyon szorgalmazom, mert sokat emel a használhatóságon és a pisztoly működésén. Leginkább javasolt opció, mikor van egy szán szett amely nagyon tetszik, egyedi Glockot akarsz építeni és nincs megbízható alapod hozzá.
Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause
Nincs hozzászólás
A tárolt információk kényelmi funkciók miatt történnek kizárólag azonosítási és lokációs adatokból állnak.