Mikor a világ szerint "legütősebb hadsereg" számára kiírták a várva várt tendert meglévő pisztályának, az Beretta M9-esének leváltására szóló pályázatot, nagyon felemás jelöltek kerültek elő. Egyes típusok egyáltalán nem voltak komolyan vehetőek (G19x), más típusok túl drágák voltak és végül a P320 képében kihirdetett győztessel a szakma nagyon nem értett egyet. Olyannyira, hogy korrupciós ügyre gondoltak, míg a pisztollyal komoly gondok adódtak az első szállítások után. A mai napig tart ez a botrányt megközelítő probléma halmaz.

Aztán jöttek a hírek, még az éles típust érintő problémák kiderülése előtt, hogy érkezik az airsoft replika is. Itt is voltak pletykák rendesen. Kicsit közelebb állva a tűzhöz rögtön láttam, hogy licensz alatt fog menni az értékesítés. Az értékesítést maga a SigSauer akarta végezni, kissé pénzéhesen a típus körüli hype-ot kihasználva. Két nevező volt a licenszre, amely a VFC és a WE volt. Majd a WE kezdeti minőségi problémái miatt a VFC nyerte a licenszet. Itt jött az újabb csavar. A típust habár a VFC gyártotta, a King Arms végezte a licenszelést magát - vagyis a feliratozást és a dobozolást. Ilyet az iparban eddig soha nem lehetett látni, véleményem szerint nem egy jó döntés volt.

Már a vásárlás során nekem voltak fentartásaim, mert az airsoft iparra jellemző magas ár már elvette a kedvem a teszttől. Olyan magas ára van a pisztolynak, hogy első megjelenések során biztosan nem akartam megvásárolni a típust. Árát tekintve majdnem a középkategóriás AEG-ek céduláját kapta meg, ami az első példányokról szóló beszámolók és fényképek láttán nagyon erős túlzás érzésem volt. Így vártam, szószerint éveket amíg a használt piacon nem jelenik meg egy tűrhetően leárazott példány. Ez egy részt azért is jó, mert így a típushibák addigra remélhetőleg kiforrnak, illetve az alkatrész ellátottság is megoldódi. Utóbbi a kezdeti komoly hiányosságok és problémák láttán, erősen szükséges is volt. Sajnos a kezdetekben az airsoft verzió kapcsán is rengeteg minőségi és műszaki probléma látott nap világot. Jellemzően egy hibásan működő darabon keresztül tudtam én is megtapasztalni a típust érintő legtöbb, hanem talán az összes problémát.

A pisztoly kissé puritán módon érkezik. Kartondobozba került csomagolásra, beltartalom kissé minimalista és egyszerű - főleg az árát tekintve. Alapvetően a pisztoly fekete, sárga kivitelben vásárolható, míg tárak tekintetében gázos és CO2 kapszulást verziók állnak rendelkezésre - spoiler, CO2 verziót messziről kerülni kell.

Az első meglepetés, hogy a pisztoly nagyon súlyos, nehéz és masszív érzését adja. Ez abszolút a VFC-re jellemző hogy az első benyomás mindig nagyon jó. Ezekután típusa válogatja hogy a második és sokadik benyomás milyen lesz.

Ami bizonyos, rengeteg feliratot megkapunk, így aki ezt szimpatikusnak tartja, örülni fog. Igaz a SigSauer sosem volt az a márka, ami a felirazásból látvány orgiát csinál - ebben egyébként talán a S&W és a H&K a profi. Megjegyzem, hogy számos felirat árulkodik a pisztoly airsoft mivoltáról, ami viszont egyesek szemét biztosan kiverik - de legalább igyekeztek jól elrejteni ezeket.

A pisztolyból én egy TAN színű verziót tudtam beszerezni, de volt szerencsém a fekete verzióhoz is. Amin meglepődtem már az első kézhez vétel során is, hogy a festés nagyon ronda, igénytelen és kifejezetten csúnya. Igaz enyhén barnás ez a szín, aminek én személy szerint örültem. Viszont a festés vastagsága, felülete és tartóssága is borzalmas lett. Érzésre ez a festés olyan olajosnak tűnik, pedig az összes típus ilyen - árához képest igénytelen és borzalmas. Ráadásul a festés tartóssága sem a legjobb, habár a vastagsága miatt fokokkal jobb más VFC pisztolyokéhoz. A tok és fém alkatrészek színe nem egyező, szán festése több árnyalattal sötétebb, míg a feketék személy szerint nagyon elütnek az összképtől.

A pisztoly kialakítása és ergonómiája kétségen kívül a SigSauer sajátja. Érződik hogy a pisztoly hadi felhasználásra vagy szolgálati pisztolynak tervezték és bizony a Sig elvégezte az elvárások teljesítését is - nem, mint a Glock a 19X-szel. Egy modern pisztollyal szemben támasztott minden aktuális opciót és igényt teljesít a pisztoly, vagy legalábbis kompromisszumokkal együttesen teljesít.

A pisztoly kényelmesen marokban tartható, fogása és ergonómiája nagyon jó. Habár kissé bumszli, mint a P226 volt - de ezen típustól fogokkal jobb a helyzet. Mégis egy kisebb marokkal rendelkező embernek már nagy méretű lehet a pisztoly. Nem kapunk cserélhető markolatpaneleket, hanem a markolat adott méretű. Elviekben eltérő méret esetén komplett markolatot kell cserélni, nem kevés pénzért - amire nem nagyon van lehetőség. Jelen esetben M méret található a tokon, de eddig nem láttam sehol S vagy L méretezésű tokot. Így ez a személyre szabhatóság igazából csak felemás lett. A tokon megtalálható textúrázottság nem valami erős vagy hangsúlyos. Ráadásul a tok anyaga is kifejezetten gagyinak hat, érződik. A felhasznált anyag erős és masszív, nem recsek, nem deformálódik. Maga a markolat végén találunk furatot egy akasztószemnek - elhagyás elleni védelemből -, illetve a tár körül extrán nagy helyet hagynak a könnyebb használat érdekében.

Hatalmas sátorvasat kaptunk, amely alatt megtalálható egy jókora alávágás, így magasan és szorosan tudunk a pisztolyra markolni. A sátorvas mérete miatt kissé útban van a pisztoly, főleg az előreívelő sarka miatt - szerintem a sátorvasnak jóval kisebbnek kellene lennie.

Természetesen szereléksín is megtalálható a markolaton, így lámpát könnyedén felszerelhetünk. Meglepő módon hosszú és több sines ez a szerelékhely, így rövidebb és hosszabb lámpát is biztosan fel tudunk majd tenni. Szimpatikus, hogy a tok a szereléksín körül is ki lett dolgozva, így vélhetően rengetegféle lámpa és tartozék gond nélkül felszerelhető lesz.

Alapvetően a pisztoly kétkezes, de nem 100%-ban igaz ez. A biztosító-/fesztelenítőkar, a szánakasztó valóban kétkezes, de a szétszedőkar és a tárkioldó nem az. A tok ergonómiája teljesen tükörben van tervezve, így az mindkét oldalt szinte teljesen megegyező. A szétszedőkar adott és fix, de a tárkioldó megfordítható a másik oldalra is, így bal kezesek számára is használható lesz a pisztoly.

Ami nekem nagyon tetszett, a gyári irányzékok egészen jól sikerültek. Legalábbis a célgömbök nagyon hangsúlyosak és jól láthatóak, cserébe az irányzékok teljesen fix beállításúak. Maga a hátsó irányzék leszerelhető és helyére red-dot szerelhető fel, ami mostanában egy pisztolynál már lassan teljesen alap elvárásnak számít.

A SIG-re jellemző ahogyan a szánakasztó kinéz vagy éppen elrendezésre került. Egyrészt itt szokatlanul picike a szánakasztó, másrészt nagyon hátulra került. Igazából az érzésem az, hogy van a pisztolyon szánakasztó, de annyira hangsúlytalan helyre került, olyan mintha a gyártó el akarta volna rejteni. Nekem azt az üzenetet hordozza, hogy a szánt hátrahúzva töltsd mindig csőre, ne használd a szánakasztót. Maga a szánakasztó egyébként teljesen kétkezes, de meglepő módon a szánra csak a bal oldali fog rá és a jobb oldali nem. Mint kiderült, a jobb oldali része sérült, illetve itt a szán bevágása is úgy lett kialakítva hogy ne fogjon rá a szánakasztó a szánra. Ennek okát és értelmét nem igazán látom, de így gondolta ki a VFC.

A biztosítókar meglehetősen funkcionális lett. Csak biztosít, nem fesztelenít. Az éles verzión ez sem volt elegendő, sajnos az ütőszeg túl közel van a lőszerhez, így lehetséges a véletlenszerű elsütés is - ennek okaira és részletezésére nem szeretnék kitérni, pedig érdekes tanmese lehetne. Visszatérve, meglepően pici és egyszerű karokat kapunk meg a szánakasztóhoz hasonlóan. Teljesen kétkezes a megoldás. A bal oldali kar a teljes értékű, ebből lóg ki egy rudazat a túloldalra és ehhez kapcsolódik a jobb oldali kar. A rögzítést hernyócsavarokkal oldották meg. Maga az összekötő tengelyre a csavarok rögzítése jól van megoldva, de maga a tengely borzasztóan apró, ráadásul nem valami erős anyagból készült. A biztosítást az elsütőrudazat lenyomásával oldja meg, így az elsütőtől szétkapcsolásra kerül. Maga a kar keményen jár, határozottan helyén marad. Szinte nehézkes az átváltása egyik pozícióból a másikba. Csak a bal oldalon került rögzítésre. Érdemes ezt javítani, mert nekem például ennek működése idegesítően rossz. Nem véletlen, hogy sokan ezt a biztosítókart, rugót cserélik valami ergonómikusabb és jobban megtervezett darabra, de például sokan eleve kiveszik és "vakdugóval" tüntetik el a helyét.

A szétszedőkar méretes, szerintem kissé túlzóan nagy. A szánt hátrahúzva simán elforgatható, illetve ki is húzható. Miután ki lett húzva, az egész belső keret kivehető a markolatból. Ilyen módon pisztoly szétszedése borzasztóan egyszerű, de ennek értelmét és szükségességét nem igazán értem. Egyéb iránt jól mutatja a szétszedőkar, hogy a gyártók ebben egy ujjtámasz lehetőségét látják, mert egyszerűen a mérete miatt adja magát.

A tárkioldó enyhén kiáll a tokból. Sajátos, háromszög formája van, ami szerintem kissé picire sikerült. Igaz könnyen benyomható, a tárat pedig azonnal ejti. Nem kétkezes, bal kezes használónak át kell fordítani a túlsó oldalra. Szerintem kissé hátra került, érzésre az volt az elképzelés hogy katonák, kesztyűben fogják használni - ergó bal kézzel fogja benyomni a tárkioldót és kis mértékben fogáscserével fogják végezni, mozdulatra az M9-hez nagyon hasonló a méret és az elhelyezés is. A tárat a pisztolyba könnyedén be lehet tenni, maga a tár nem akad el a tárkioldóban - mint sok más típus esetén megakad benne. Alapvető tapasztalatom, hogy megnövelt méretűre érdemes cserélni.

Ezen felül a külsőhöz tartozik, hogy kaptunk egy töltöttség jelzőt. Ezzel a legnagyobb bajom, hogy legszívesebben örültem volna ha bele se teszik a pisztolyba, sajnos a VFC ezt borzalmas módon oldotta meg. A legnagyobb baj, hogy ez egy sima fém kar a hüvelykivetőnyílás mögött behelyezve. Semmilyen rugó vagy bármi nem tartja a helyén, ergó a lövés közben lifeg. A kedvencem, hogy én általában a pisztolyokat red-dot nékül használom, viszont ez a töltöttség jelző billegés közben konkrétan kitakarja az első irányzékot. Ilyen módon az első irányzék egyáltalán nem látszik és a pisztoly finoman szólva használhatatlan így. Egy nyamvadt rugóval ezt meg lehetett volna oldani, de a VFC-nek ez mégsem sikerült.

A műszaki tartalom ismertetését a szánnal fogom kezdeni. Kezdem a másik idegesítő hibával, ami kívülről látható. A szán végében található, élesnél használt rögíztőcsavar megoldása. Ez egy fröccsöntött, műanyag csavar. A dugattyúházba kell behelyezni és azt helyére tolva a szánba behelyezni. Nos, a szerelés során nagyon útban van, külön kell rá figyelni, mert anyaga miatt könnyen deformálódik és törik a szerelés során. Általában aki maga szereli a P320-asát, el is szokta törni. Ennél a példánynál be volt ragasztva, mert sikeresen eltört, de több példányon ezen "részlet" hiányával találkoztam. És rögtön következő, hogy a szán végében látható hátfal teljesen műanyag. A tartósságával igazából egyáltalán nincsen gond, viszont a szerelést ez is rendesen nehezíti.

A szán tetején nincs külön lap a red-dot számára, illetve a hátsó irányzék külön levehető. Egyrészt red-dot esetén "nincs rá szükség" és másrészt bármilyen egyéb hátsó irányzékra lecserélhetjük azt.

Maga a BBU hatalmas, szintén méretes nózit használ. A BBU-t több csavarral rögzítik, de a rögzítés helye a szánban nem adott. Pontosabban a BBU lötyög a szánban minden irányba, borzasztóan alulméretes. Legtöbben szigszalaggal, gumilappal vagy műanyaglappal oldják meg a lötyögés csökkentését, így legalább az alkatrész csoport a csőhöz képest viszonylag középpontba helyezhető - számomra vicc. A szerelés során a BBU két előrenyúló szárnya a szánban útban lesz, ezt kissé el kell hajlítani és visszafeszíteni a szánba bepattava. Ennek a következménye, hogy ezek a szárnyak sosem a szán belső éléhez érnek, hanem gyakorlatilag véglegesen elhajlanak és nem tart stabilan a szánban. Később ki fogok tenni egy cikket az 5KU BBU-járól, itt ezt sokkal jobban láthatjátok majd.

Érdemes a fotókon ránézni a nózira, hogy a nyaka milyen módon el van verve a helytelen pozíció miatt, ami a rázkódás miatt BBU-val együttesen el tud mozdulni a szánban. Ez szerintem vicc kategória, főleg ilyen áron - igazából mostanra a sokadik. Egyébként hátul két csavar rögzíti a BBU-t, míg elől található egy újabb csavar amely a hüvelyvonót tartja a helyén. 

A pisztoly nózija szokatlan formájú. A hátulja egy nagy fura formájú kocka, míg az eleje és kissé eltér a megszokottól. A fúvóka mentén bal oldalt hatalmas szárnya van, amely a szánnal érintkezve csúszik - legalább ezen irányba szóló oldal mozgást próbálták ellensúlyozni. Továbbá fúvókája nagy ármérőjű, vaskos és más pisztolyokhoz képest hosszú. A nóziban lévő szelepet is másképpen helyezték el, így jól látható egy csavar amely a benne lévő szelepet tartaja a helyén.

A legnagyobb bajom a nózival, hogy főleg az értékesítés kezdete során nagyon sok törés következett be. Ez főleg a CO2 tár és a rossz illesztés kettőssége miatt. Viszont nagyon nehéz volt nózit szerezni, ami mára szintén csak külföldi rendelés után tehető meg kis keresgélés után. További furcsaság, hogy a nózi hátrafelé kilóg, tehát a BBU hátfalából látható a vége.

A nózin lévő rugó jó erős és a rögzítése során egyértelműen a KSC-től nyertek ihletet kissé átgondolva. Egy húzórugóról van szó, amely két végén visszahajtott fület kapott. Az egyik fül a BBU-ban lévő csapra illeszkedik, míg a másik fül a nózira kerül csavarozásra. Magával a húzórugóval a bajom, hogy a fülek el tudnak szakadni - habár a VFC vastagabb huzalt használt, így ez kilőve - és sokkal gyorsabban öregednek. Mostanra számos gyártó rugója áll rendelkezésre, így a csere könnyedén meg valósítható egy külföldi rendelés esetén.

Borzalmasan nagy és a nózival egyező, fura formájú a dugattyúfej. Habár csavarra kell felpattintani, a dugattyúfej rendelkezik két karommal. Ez öleli körbe a BBU testét, picit javítva az illeszkedést és talán csökkentve a kenés hiány miatti leválást - mikor a csavarról "leesik". A fura forma miatt a kenésre figyelni kell, mert csont szárazon szeret beakadni és a nózit megszorítani - újabb lehetséges ok a nózi törés okai között.

A P320 is a "guided hop" egységet kapta. Ezt annyit takar a gyártónál, hogy a hop egység kívülről állítható, vamilyen módon. Ez pisztolyok eseténben rugóvezetőn keresztül történik. Ehhez adnak is egy szerszámot, amire igazából nem nagyon van szükség. A tárat kivéve, szánt hátrahúzva lehetséges a rugóvezető tengelyét tekerni, így a rugóvezető végén található fogaskerék elforgatja a hop egység mechanikáját.

Itt három fogaskerék van, ebből pedig a rugóvezető a legnagyobb holtjátékkal rendelkező. Maga a rugóvezető kapta az állítás irányát mutató jelölést. A lenyomó egy méretes lemez. 

A hop egység tokhoz történő illesztése leginkább az FNX-et idézi. A kamrán van egy hosszanti bevágás, ez elsőre illesztési hézagnak tűnik. Majd a tokon ennek a bevágásnak található meg az ellendarabja azon a bakkon, amire a hop kamra illeszkedik. Ez az illesztés bozalmasan laza. A kamra hatalmas lógással bír minden irányba, ez pedig a pontosságon is bőven meglátszik. Ráadásul a kamra maga is rosszul szerelhető. A külső csőhöz egy csappal került rögzítésre, amelyet kiverni a helyéről kifejezetten nagy kihívásnak számít. Egy plusz rugó is tovább nehezíti a szerelést is, erről később. Maga a hop rendszer egyébként szépen beállítható, úgy láttam a beállítást többé-kevésbé megtartja de a holtjáték sajnos érzékelhető. Alap esetben is képes közepes BB-t tekerni az egység, illetve picit .32 fölé is mehetünk egy jobb gumival. 

Ettől függetlenül sokan a kamrát tartó bakkra aluszalagot tesznek, így téve szorosabbá és megbízhatóbbá az illesztést, a külső csövet pedig non-recoil (nem mozgó, reteszelő) vezióra cserélik. Én abban biztos leszek, hogy magát a hop kamrát is cserélni fogom egy jobb példányra - például TTI-re.

A rugóvezető egy eléggé gagyi spiáter alkatrész, ennek végén a rugót helyén tartó elemet acélból készítették - lemeztárgy kb. A hop egységhez egy csapon keresztül illeszkedik, gyakorlatilag a kamrá kell ráhúzni azt. Maga a rugóvezető nem tűnik tartósnak, látványos az is ahogyan a festést ledobja magáról a rugó miatt. Miután a festés a tokban szép mennyiségű extra koszt csinál, a rugóvezető elkezd láthatóan kopni is. Én úgy voltam vele, hogy egy 5KU acél rugóvezető nem egy összeg, ergó nem vártam meg a törést vagy egyéb hibát. A rugó nekem éppen élhető erősségű, enyhén gyengének érzem - de teljesen viselhető. A WE P320-asán ezt nagyon alulméretezték, míg a VFC esetén valószínűleg a CO2 tár miatt döntöttek ezen köztes rugó használata mellett. Egy TM pisztolyhot mérten 110-115% erősségűnek tűnik, de a szán súlya miatt picit lomhának érzem.

A külső cső esetén is vannak gondjaim. Ez egy szintén spiáter alkatrész, VFC-hez híven eléggé vékonykára és gyengére tervezve. A vége huzagolásnak megfelelő kialakítást kapott, menetet ne is keressünk benne - pedig 2025-ben a menet fontosabb, mint az autentikus megjelenés ezen a ponton. A külső cső esetén rögtön három dolog tűnik fel. A külső cső tövén van egy o-gyűrű. Ezt bufferként használja a gyártó, ezzel megoldva a felesleges lötyögést, illetve végállás körül a külső csőre mért ütést csökkentik vele. A második, hogy a külső cső szintén az említett FNX-hez hasonlóan egy rugót kapott. Így biztosítja azt a VFC, hogy a külső cső mindig megfelelő helyen található.

A harmadik, hogy a külső cső feltámaszkodik a szánon. Ezáltal a pisztoly nagyon csattogó, fémes hangot ad ki, illetve a kontakt miatt a szán és a külső cső is szépen elkezdik megenni egymást. Mivel a szán a súlyosabb, vaskosabb és nehezebb, megnyeri a versenyt. Már pár használat után látható a külső cső élének sérülése. Ezt tovább nehezíti, hogy az egész cső mozog minden irányba, így a kopást és sérülést tovább gyorsítja a folyamat. Nekem 130%-os helyretolórugóval a külső csövem 15 tár után olyannyira eldeformált, hogy már reszeléssel javítani kellett - mert akadt. Bizonyos vagyok abban, hogy idővel el is fog törni - ami VFC pisztolyok esetén nem ritka jelenség.

A szán meglehetősen nagy, nehéz és masszív benyomását kelti. Teljesen spiáterből van, kézbevéve nekem erősen gagyi érzését adja - főleg az árazás mellett. Sokkal nehezebb ez a szán, mint a WE hasonló pisztályán található. A szán formája nekem nagyon bejön, habár a fogást és felhúzást segítő bordák és recék nem elég hangsúlyosak. Eléggé érdesen és durván jár a vezetőlécen. Lógása és lötyögése átlagos, nem annyira zavaró - de érzékelhető. Nekem a szán tartóssága nem tűnik olyan jónak, annak ellenére hogy oldalfal vastagsága és egyebek ezt a rossz érzést nem indokolják - lehet az eddigi, számos rossz tapasztalat miatt van ez. Minden esetre az eddigi összes típuson a tokon található és a szánban bemart vezetőléceket csiszolni szoktam, mert zavaróan reszelős az egész.

Egyszerűen durva, hogy közel 2700 karakteres regény kellett a külső, ergonómia és a szán ismertetése számára. Ez szinte ijesztően aggasztó. A tok és a tárak ismertetése pedig csak most kezdődik. :/ :)

Nem meglepő módon a VFC jól meg tudta valósítani az élessel egyező szétszerelést és összerakást. A pisztolyt részlegesen és közel teljesen szétszerelni is könnyedén lehetséges, szinte élmény lenne szerelni - ha nem lenne ennyi baja. A keret egy spiáter alkatrész, matt felületre eloxidálódott. Sajnáltam, hogy acél lemezből készült a keret, mint az éles esetén - és ezt a WE például így alkotta meg, habár az sem lett tökéletes. Látványos és elsőre bíztató látvány ez.

Két vezetőlécet kapunk, egy párat elől és egy párat hátul. Az első vezetőlécek jóval hosszabbak, a teljes szán vezetőlécének arányaiban nagyjából 1/3 teljes hosszúságot kapunk. Én ezeket a vezetőléceket le szoktam csiszolni, szinte polír minőségre több lépcsőben - 600-800-1000-1200-2000 sorrendben. Majd ezen vezetőlécek alatt az egész keretet, ugyanis a szán ezekkel is kis mértékben kontaktban van, az pedig kb homokszórt felületű - érdes, durva és akadozó felület.  Itt gond, hogy szériaszámot lézerrel gravírozták be, nem valami mély és hangsúlyos - simán lecsiszolható. Ebben foglal helyet egy kakasos elsütő szerkezet, az elsütőbillentyű, szánakasztó és egyebek. Nagyon kompakt és egyébként elsőre jól átgondolt szett ez. Aztán a használat során jönnek a gondok.

Maga az elsütőszett egyszerű, méretes és jól kinéző alkatrészekből áll. Távolról nézve nekem a Marui M&P9-et juttatja eszembe, érzésre ezeket lettek "P320-asítva". Az alkatrészek fényes, csúszós felülettel lettek kialakítva, ami egy jó pont. Így kenés hiánya és a túlkenés esete is inkább elviselhetően hat az elsütőre. Tehát kapunk egy klasszikus, kakasos és szelep-reteszeléses elsütő szettet. Spoiler, ami közel sem tökéletes.

Az első lényeges gondom vele, hogy a kakason lévő csapágy, ahogy van el van rontva. A csapágy méretes, kétlépcső található benne. Tengelye a kakasban nem fordul el tökéletesen, rendszeresen beakad és nem fordul el rendesen. Ez a szán felhúzásának erejét növeli és jelentős extra terhelést ad a pisztoly számára. Csapágy persze vehető ide is, ami rendszerint egy SKF csapágy egy réztávtartóval és egy csappal. Meglepő, hogy a kakas kívülről jól látható amikor fel van húzva. A rajta lévő csapágy ekkor szinte kilóg a szánból és a tokból.

Még mindig a kakasnál tartva, a kakasrugó Glock-hoz hasonló, de nem az. Az első gond ennél, hogy a rugó ereje gázos verzió esetén túlzottan nagy, míg CO2 esetén túlzottan gyenge. Ráadásul a kakast úgy meghajlítják és a rajta lévő rugót megfeszítik, hogy a rugó túlterhelést kap. Ezt nagy szinten tovább rontja, hogy a kakasrugó egy olyan testen forog, amelyen nem támaszkodik fel - igazából sehogy se. Így CO2 tár esetén pár lövés után eldeformálódik a rugó és képtelen lesz ezek után kellő erőt kifejteni. Nem vicc, de a CO2 tár így teljes mértékben használhatatlan! Továbbá vicc, hogy említenem kell (már sokadjára), erre a problémára még később kitérek.

A kakast jobb oldalt fogja meg egy akasztó (sear), amelyet az elsütőrudazat tol hátra. Ezen a felületen a kakas rendesen túl van terhelve, ráadásul nekem rendszeresen nem működik jól a reset és a megfogás sem. Kis sorozat, nem rögzülő kakas hibája viszonylag megszokott - szitén vicc kategória. 

Egy borzalmasan nagy, masszív és erős ütőszeget kapunk. Ennek feje kalapácsszerűen hatalmas, könnyedén eltalálja a tárban lévő szelepet. Az ütőszeg maga felfelé elbillenthető, így szelep nem kap feleslegesen ütést, terhelést. Az ütőszeg teljsen saját rugóval rendelkezik, nem közösített - mint a Glock-ok esetén. Ezt az ütőszeget reteszelik a bal oldalt egy másik alkatrésszel amelyet a szánban lévő BBU old ki. Ennek rugója picit méretesebb és erősebb, mint a Glock-ok esetén. 

Az elsütőrudazat nagyjából a tokkal egy anyagú. Felülete azonosan érdes, csak nem úgy mattul ki mint a tok maga. Ami borzalmas, hogy a tok és az elsütőrúd azonos érdessége szép súrlódó érzést ad, reszelős a kettő mozgása egymáson. Ordít ez a hiba, mégis mai napig így gyártják a típust. Rögtön került is elő a csiszolóanyag és az elsütő rudat eltávoltva fényesre módosítottam a felületet - legalább viszonylag könnyű kiszerelni. Mozgása fura, nem akad vagy hasonló, de mégsem érzem az igazinak. Fura, hogy a szánban lévő BBU hogyan koptatja meg az elsütőrudat. Az elsütőrudazat visszahúzó rugója is picit fura helyen van, másképpen húz mint elvárnám, de cserébe könnyen szerelhető. A képen szintén jól látható ahogyan az elsütőbillentyű is kopik a szoros illesztés miatt.

A pisztoly sütése egyébként meglepően kemény, hosszúsága közepesnek mondható és enyhén nyúlósnak érzem. A reset abszolút nem érezhető, de még nem is igazán hallható. Szinte ordít, hogy az eléggé puritán és egyszerű elsütőbillentyűt egy állíthatóra kell cserélni. Így az állítható példánnyal a túlnyúlást is lehet csökkenteni, illetve előfeszíteni a sütést. Ügyesebbek ezt a gyári példány megfúrásával és menetelésével lazán meg tudják csinálni egyébként.

Elérkeztünk a tárhoz magához. Itt rögtön kétféle tárról beszélhetünk: gázos és CO2 patronos. Nekem CO2 verziót sikerült vennem, amelyhez kaptam két papírnehezéknek mondható CO2 tárat. Ez túlzás nélkül mondhatom, mert eddig jól működő CO2 tárat még nem láttam, pedig a közösség sokmindent igyekszik tenni az érdekében hogy legalább átlagosan használható legyen. Már említettem milyen hibák miatt van ez, de ez a pisztoly saját műszaki hibájából adódik, ehhez még hozzáadódik egy halom tárat érintő hiba.

Maga a tár méretes, nehéz. Létezik belőle egy standard, rövid verzió és a hosszúkás verzió - ezek többnyire a CO2 verziók. A tárfenék a tokkal azonos színű, méretes példány. Rajta lévő textúra nem kifejezetten érdes, nekem inkább látványelemnek ható. A tárfenék stabilan és masszív módon rögzül a táron, levenni kicsit jobban erőltetve lehet. A patron betekerő számára megtalálható a furat/nút.

Az újabb Marui tervezésekkel azonosan, egy nagyon magasra kiálló tárjakat kapunk. Viszont a BB-ket két oldalról adogatja, nem emeli be őket középre. A gázkiömlőgumi érthetetlen módon tele szilikon zsírral, majd a működés közben jöttem rá hogy a patronból származó és odafagyott zsírt találtam - eddig ilyet sehol nem láttam.

A tárban lévő szelep vaskos, kissé igénytelen szelep. Legnagyobb bajom vele, hogy a patronban lévő teljes gáz rá nehezedik, iszonyatosan felkeményedik a szelep még átlagos időjárásban. Maga a szelep egyébként Glock szelep akar lenni. A közösség tesztjei során azt tapasztalták, hogy talán az APS Glock szelepei azok amelyekkel legjobban élhető ez a tár. Ezek a szelepek nem keményednek fel ennyire, mert érzésre a gyári szelep ahogy van, összeszorul. Kipróbálva, tényleg jobb az APS szelepével, de nagyon messze van a helyes működéstől a CO2-es tár. Jobb elkönyvelni a tájékozatlanság áldozatának, mint szenvedni tovább a tárral - viszont így CO2 tárral a pisztoly eladhatatlan a használt piacon!

Az első amely közös a gázos tárral, az árcédula. 60+€ árat semmi nem indokolja, az elvárható ár legalább 30-40%-kal túl van lőve, közel elfogadhatatlan. Ezt ismét a licensz mániának köszönjük!

A másik, hogy a tárnak nincs porlasztó/szűrő betéte, mint a KJ CO2 táraknál megszokhattunk és megszerettünk. A harmadik, hogy a Co2 szinte direkt a nóziba kerül vezetésre, tágulási kamra szinte elhanyagolható méretű. Emiatt a CO2 tár olyan sebességgel fagy meg, hogy gyorsan használhatatlan állapotba kerül. Mivel a tártest nyitott a patron csere miatt, a tárat utólag gázosra alakítani is lehetetlen. Maga patron csere sem valami kényelmes, mert a betekerő csavart kb teljesen ki kell tekerni, patron pedig aztán elől bejátszani a kiszúrónál és beejteni a végét. A patront betekerve pedig a patron körüli tömít nagyon gyorsan tönkremegy, nekem olyan 20 tömítés után a gumilap (sima szilikonak tűnik) teljesen megsemmisült. Maga a CO2 patron is gyorsan megfagy, így már őszi időjárásban fagyott szilikon darabokat köpköd a nóziba, működés csíráját sem mutatva. 

A gázos verzióval viszont ilyen gondjaim nem voltak, leszámítva hogy szinte beszerezhetetlen. A vicc, hogy a VFC saját kamu márkáján keresztüli tárat előbb tudod megvenni, mint a "gyári SIG Sauer tárat". A GG tárral simán használható a pisztoly bármilyen gázzal, előjön az amit az ember mindig is vágyott. Egy jól működő, feszesen pattogó, hangos és kellemes pisztoly érzését.

A gázos tárral maga a pisztoly mintha egy teljesen másik típus lenne. A leadható lövések száma, a visszarúgás ereje, hidegtűrősége is jelentősen más. Szinte már alig várom, hogy a TTI kiadja saját, aluminium tárját és elfelejthessem azt a szenvedés sorozatot ami a VFC szégyene is lehetne.

Egyszerűen lezárva a tesztet, nem javaslom a pisztolyt, legalábbis a Sig verziót nem. Azt se tudom javasolni, hogy vegyél WE-t - ott is csak a V2 élhető, de alkatrész abszolút semmi. Az újabb kiadású, kamu-VFC P320-asok és variánsai több módosításon estek át. Például a Wilson Combat verziók, az XCarry és társai. Mai napra az alkatrészekből hatalmas választék alakult ki, javítható minden hibája - szükségs lesz rá és hogy könnyen vagy nem, döntse el mindenki magának. Mosolyogtató, hogy pár ismert szerelő (Taiwanban és Japánban) csak erre a típusra specializálódott.

Egyértelmű jele annak, hogy a licenszre történő értékesítés és vásárlás következményének csúcsa a P320. Egyrészt a tenderen történő győzelem kérdőjeles volt, az airsoft verzió pedig tükrözi a licensz tulajdonos akaratát. A szart is el lehet adni, ha a mögötte lévő dologot rajongás/hype övezi. Így történt, hogy kapunk egy hibáktól hemzsegi, idejekorán megjelent és túlárazott papírnehezéket.

Méltán viselhetné a VFC szégyenét, mert ezt ilyen gyártó nem engedhetné meg magának. Erre túl sok példát tudnék felhozni, hiszen előzően publikált Walther PPQ bemutatóm is hasonlóan durva hibákkal van tele. Az ezt követő Walther PDP pedig csak tovább vitte a rossz tulajdonságokat újabb hibákkal kiegészítve. Ideje lenne a szarhullám befejezésének, a licenszelés mániáját befejezni és elindulni a minőség oltárán. Álmainkban egyszer, talán látni fogjuk ezt és hogy a játékosok féltett kincsként tisztelik és őrzik 20+ éves fegyvereiket az airsoft csataterein...

Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause