- Részletek
- Kategória: Alkatrészek
- Batmause Szerző:
- Találatok: 233
NexxSpeed: HiCapa Kakasvédő
Nagyon sok HiCapa építésében benne voltam már, de van egy olyan praktikus alkatrész amelyet sokatok kihagynak egy valamirevaló jobb építésből. Ez nem más, mint a kakasvédő beépítése.
Az alkatrész beépítése két okból erősen javasolt. Az egyik, hogy a kakas nem veri szét a szán hátulját az elkövetkező használat és kopás után. A meglétének nagyobbik előnye, pedig hogy a kakas alapvetően úgy van méretezve a HiCapa/1911 típusok esetén hogy ne érje el a szán végét; így a kakas erejét a tokban található fém felület kapja. Ennek az lesz az eredménye, hogy a tokban ez a terület idővel el fog deformálódni és a kakas elkezd előre ütni, idővel pedig a szán végét kezdi szétverni. Mellé párosul, hogy ekkorra a kakas már jóval nehezebb lesz felhúzni - mert nem derékszögben áll majd, hanem előrefelé -, illetve nagyobb eséllyel törhet maga a kakas is. Érdekes módon kakasvédőt is mindig vadászni kell, pedig eléggé alap alkatrésznek kellene lennie a boltokban. Nem drága, mégis nagyon praktikus cucc.
Érdekesség, hogy az adott alkatrészt a gyártó jelenleg 8 színben gyártja.
Egy barátom és csapattársam pisztolyának építése során akadtunk a NexxSpeed (későbbiekban csak NS) kakasvédőjére, mivel pillanatnyilag mást nem találtunk. Amiben a NS alkatrész több a többeikétől, hogy a kakasvédő kapott egy műanyag karikát, amelyet a kakasvédő végébe pattintanak. Ezzel a kakas nem fémre, hanem erre a műanyag elemre üt rá, csillapítva a fém-fém találkozásának erejét.
A beépítés során nekem egy GunSmith Bros szánba kellett szerelnem, amelybe a CowCow új dugattyúházát szereltem be - B02-es verziót, ami hagyományos dugattyúfejes és nem ventillált verzió. Illesztési hibával nem találkoztam, viszont a tesztek során meglepetésbe ütköztem. Nagyjából 60 lövés után a betét gyönyörűen kipattant a helyéről, vagyis az NS nem rögíztette semmilyen módon - ami eléggé nagy hiba a részükről. Szerencsére a kiesett darabot gyorsan megtaláltam, ráadásul a kakasvédőhöz adnak csere darabot is. Minden esetre erre a részletre jobb, ha ti is figyeltek, nehogy kellemetlen meglepetés érjen. Miután zselés pillanatragasztóval rögzítettem, tudomásom szerint sokáig a helyén maradt az említett karika.
Nem látványos alkatrész a kakasvédő, de nekem érzésre és a hosszútávú tartósságra vonatkozóan igenis rengeteget hozzátesz. Ha még nem is a NexxSpeed megoldását választjátok, valamilyen kakasvédőt építsetek be, akár gyárihoz közeli állapotú pisztolyba is.
Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause
Nincs hozzászólás
A tárolt információk kényelmi funkciók miatt történnek kizárólag azonosítási és lokációs adatokból állnak.