Tokyo Marui: MP7A1
Szinte érthetetlen, hogy a neves japán cég miért halad ilyen bátortalan és lassú tempóval a gázos fegyverek terén. A piacon kevés cég van, amely ilyen alapossággal és meglehetősen jó termékeket készít, az iparág egyik alappillére. Talán ez is az oka, hogy ilyen óvatosak vagy a japán virtus az oka? Így is éveket kellett várni arra, hogy újabb és jobb pisztolyok jöjjenek ki tőlük; gázos shotgunra is évtizedeket kellett várjunk; míg géppisztoly vagy karabély kiadása egykor már úgy tűnt, soha nem valósul meg általuk. Aztán jöttek a pletykák, hogy a japánok kiadják az MP7-est gázos verzióban is, elkezdtük reménykedni és ezen teszt elolvasása után belátjuk hogy némi óvatossággal teljesült is ez a kívánság.
Eddiek során az MP7 gázos megfelelői esetén főleg a WE és KSC/KWA voltak a fő versenyzők. Ezekhez csatlakozott később a Tokyo Marui és a VFC is. Érdekes módon a méretpontosság terén a Marui és KSC nem felelt meg az elvárásoknak, ugyanis ezek az éleshez képest kisebb méretűek lettek, míg a WE elnagyolt és a VFC méretpontos replikával érkezett. Az viszont igaz mind a négy variánsra, hogy ezek közt a Marui felel meg leginkább a játszható kategóriának némi minimális kompromisszum betartása mellett.
Az MP7 egy kifejezetten kompakt, sajátos megjelenésű és egyedi kalibert tüzelő géppisztoly. Egyértelmű a megjelenése, katonai és rendvédelmi céllal tervezték. Használata extrém mód kompakt, de jól felszerelhető és teljesíti a modern géppisztolyok által elvárt minden követelményt. Kompakt mérete miatt viszont nem feltétlenül kényelmes sokak számára - főleg magasság függően. A replika műanyagszerű külseje miatt könnyű, illetve számomra még irányzékai tetszettek nagyon - pisztoly és PDW irányzékok variálható kombinációja. Nos a Tokyo Marui eltért az eredeti méreteitől, egy jelentősen kisebb replikát alkottak meg.
A japán cégre jellemző külsőt kapjuk meg az MP7 esetén is. A műanyagok erősek, félfényes felületet adnak vissza és részletekben gazdag minden. Jellegzetes érdes felület fogad mindenhol. Enyhe műanyag érzésem volt, amelyet a belső keret súlya próbál feledtetni, de nem adta azt a játékfegyver érzést amitől tartottam - jól eltalálták a határokat. A feliratok viszont szokásosan gyönyörűek. A tűzváltókar körüliek látványosak, habár a gyártót, gyártási helyet és forgalmazót (ASG) jelölő feliratok kifejezetten ellenszenvesek, túlzottan hangsúlyosak lettek sajnos. A markolaton lévő eredetivel egyező feliratok nagyot dobnak az összképen, ahogy a szériaszám betétlemez is látványos. A szereléksinek fémből készültek és színben nagyban eltérnek a fegyver alapszínéhez képest. Ezek festése sem valami tartós, hosszúéletű, nagyon gyorsan lekopnak - jellegzetes oxidált spiáterszürke színűek lesznek utána. Ami meglepő, hogy a típuson kifejezetten apró és igénytelen hátsó szíjakasztó található. Ehhez a szíjakasztóhoz hozzátartozó fegyverszíj szükséges, vagy kényszer megoldásnak tökéletesen megfelel a kulcskarika is - ahogy a képeken is látjátok.
A kezelőszervek is nagyon szokatlanok. Az első gondolatom, hogy mintha az USP-széria túltolta volt a szteroidot. Az említett pisztollyal azonos a tárkioldó, amelyet harc közben használni egyenesen borzalmas. Egy előnye van ennek a megoldásnak, hogy biztosan teljesen kétkezes a tárkioldó, de minden más csak hátrány. A lenyomásához szinte biztosan fogást kell váltani, viszont a tárat stabilan tartja és érezni ahogyan a tárat is megfogja. A tűzváltókar hatalmas és nagyon hangsúlyos helyen található. Bal oldalt a tok is kissé körbeveszi (külön ívbe illeszekedik, kicsit védettebb helyre téve a safe állást). A váltások között kifejezetten könnyen kapcsolható, a különböző pozíciók között érezni némi különbséget, de nekem itt sokkal sarkosabb érzés lenne az elvárt. A zárakasztó az elsütőbillentyű felett található. A használathoz nagyon jó helyre került, könnyű megtalálni és friss tár behelyzése után csak le kell húzni. Ami szokatlan, hogy az élestől eltérően müködik. Felfelé kell tolni, nem lehúzni - egy a realisztikusság kissé sérült ezen a téren is. A felhúzókar a tok végén, felül található. Kissé össze kell nyomin és aztán hátrahúzható. Szétszedés során el lehet vele szívni, hogy jó helyre kerüljön. Használat során el lehet törni, de ahhoz picit akarni is kell a mozdulatot. Általában, ha gond van vele, akkor az összeszerelés után nem tették vissza a rendeltetés szerinti helyére. A tok végén taláható még két retesz, amelyek a tusához tartoznak. A bal oldali reteszt kell lehúzni, ha a tusát teljesen el akarjuk távolítani, míg a jobb oldali a tusa hossz beállításához szükséges. Őszintén szólva borzalmasan találták ki ezt a megoldást, igazi kényszermegoldás. Az állításhoz biztosan fogást kell váltani. Maga a tusa stabilan áll és az érzésünk sem olyan, mint ami szét akar törni vagy esni. Maga a tusarúd része eléggé vékonyka, ki van gyengítve és csak az állításipontoknál van kiszélesítve. Az állítási pontok körül azért szépen kikopik idővel sajnos. A tusa egyébként kapott gumibevonatot, ami nem tart valami sokáig, nagyon gyorsan lehámlik a gumi bevonat - ráadásul a fegyver szinétől nagyon eltér.
Az irányzékok viszont az MP7-esen nagyon jól eltaláltak. Rögtön kétféle irányzékunk van egybe építve. Először is alap beállításra a géppisztoly egy erősen pisztolyra emlékeztető megoldást használ, ha nincsen kinyitva a két irányzék. Gyors célzásra, mint kényszerirányzék tökéletesen megfelel a célnak. Ekkor a célzás vonala eléggé alacsonyra kerül, arcunk nagyon közel van a fegyvercső vonalához. Ha az irányzékokat kinyitjuk, egy magasított irányzékot kapunk. A KAC M4 irányzékaihoz hasonlót kapunk, amely egy nagyon jó design elől, de a hátsón a nézőke picit apró és kényelmetlen. A hátsó irányzék balra-jobbra és az első irányzék fel-le irányokban állítható szerszám nélkül. Az irányzékok nagyon sokat adnak a modern géppisztoly érzéhez, de ennek ellenére legtöbben rendesen felszerelik a saját példányaikat - optika, lámpa és számos tartozéknak van tengernyi hely. Kicsit szokatlan, hogy egyesek egy ilyen kompakt és könnyű géppisztolyt pakolnak meg karabélyokat megszégyenítő mennyiségű tartozékkal.
A géppisztoly rendelkezik saját, integrált előagymarkolattal. Levehető, de a helye megmarad - így leszerelni nem sok értelme van sajnos. Egy méretes kart kell hátrahúzni, hogy ki tudjuk nyitni vagy éppen becsukjuk. A kar egyébként kissé kényelmetlen helyen van és a használata is ahhoz képest körülményes. Azonosan kényszermegoldás, mint a tusa esetében.
Az elsütőbillentyű meglepően került kialakításra, láthatóan az ötlet a Glockokból és az MP9-ből származik. Praktikus, ha plusz védelmet szeretnének a fegyverre véletlenszerű elsütés ellen. Itt szerintem nem sikerült valmi jól ennek a beállítása, kissé bümszli és méretes ez a biztosító, viszont a funkcióját nagyon jól ellátja. Érdekes módon a TM MP7 elsütése kifejezetten borzalmas. Az első gondom a "lazzy trigger" probléma. Vagyis az elsütőrúd hossza nem megfelelő, így teljesen koppanásig kell húzni és kifejezetten izomból utánahúzni - hogy egyáltalán a replika elsüthető legyen. Egyes példányokon ez jobb vagy rosszabb, de egy ismert hiba ez - erről külön cikk készült a gyerekbetegségek szekcióban. A másik, hogy a sütési pontot abszolút nem érezni, reset szintén nem érezhető és úgy általában az egész géppisztoly sütése kifejezetten borzalmas. Van egy további érdekes tulajdonsága az elsütőbillentyűnek, hogy azt a toknak feltámasztva - úgy mond felnyitva -, hozzáférünk a hop egységhez. Ekkor az elsütőbillentyű a hop egységet a zárkerettel együttesen hátratolja és a hüvelykivetőn keresztül megtaláljuk a hop állítás módját - egy tárcsát.
A fegyver eredetileg egy gyorscsatlakozási ponttal ellátott lángrejtőt kapott. Erre vehető hangtompító imitáció, amelyből létezik üres, traceres és power-up verzió is.
A fegyver részleges szétszerelése során csak a tusa, toklezáró, zárkeret, rugóvezető és felhúzókar vehető ki. Ez a részleges szétszerelés a tisztításhoz kevés és elégtelen. Ha nagy harcok közepedte megfürdetjük a replikát homokban, nem lehetséges a teljes takarítás, csak további bontás árán.
Az MP7 sem különböző, mint a VFC, WE vagy KSC MP7-esei. Itt is egy belső keretbe tömörül sok mind. Ebbe illeszkedik a hop egység, itt található az elsütőszerekezet, a zárkeret is egy viszonylag kötött pályán mozog. Ez a belső keret tele van apró, nehezen hozzáférhető alkatrészekkel. A rugókkal a tüzelési móddal kapcsolatos alkatrészekkel meggyűlhet a bajunk; ahogy az elsütőrúd is kifejezetten igénytelen módon került ide. A belső keret kiszerelése is melós, ahogy a teljes szétszerelése is kínlódás - ez közös minden MP7-ben sajnos., Habár a belső keret spiáter, a hátsó csapok mentén mindig reped, még GG használata esetén is - nyáron erősen javasolt a gyengébb gázok használata, GG esetén is szépen reped az egész. Míg KWA/KSC/WE esetén a külső tök is reped, a Marui esetén inkább a belső keret felső sarkainál szeret lerepedni. Azonosan szeret lerepedni a toklezárólap a csapok mentén. Kellemetlen hiba mindkettő, amelyre csak hosszas keresgélésre (általában inkább drágán, ha találsz) lehet javítani alkatrész csere útján.
A zárkerettel kapcsolatban több gond is volt a használat során - nem csak ezen a replikán sajnos. Az első gond, hogy a zárkeret háromrészes. A hátsó rész spiáter, az első rész műanyag és ekettő között van egy spiáter összekötőelem. A nózi-stopper bal oldalt, kb középen található, a zárkeret test első részén egy csavarral rögzítve. A műanyag részt két csavart fogja össze és a spiáter részhez egy további nagyobb méretű csavar tartja. Az első rész szinte minden esetben mozog, lötyög - sajnos a köztes darab törése a hiba forrása, szinten minden esetben. A zárkeret egy méretes, de sérülékeny nózit rejt. Már láttam sima GG miatt is nózit szétrepedni sajnos. A nózihoz pedig egy viszonylag méretes és jó erős nózi-rugó tartozik.
A hop egység a belső keretbe csatlakozik egy elforgatható bajonettzár, rugó és az elsütőbillentyű által mozgatott mozgató mechanika által. A kamra két része csavarral és karos rögzítőmechanikával rögzül egymáshoz. A benne található belső cső nagyon jó minőségű, a hop gumi túlzottan vékony és puha, a lenyomó egyenesen borzalmas. Sajnos az állítómechanika van, hogy rosszul nyomja le a lenyomókart, ami szépen elkezd kikopni és pontatlan lesz a lenyomás iránya, ereje. Erről szintén van egy részleg a gyerekbetegségek cikkek között, sokat kellett vele bajlódnom egyébként. HA a hopup részt rendbe rakja az ember viszont egy nagyon korrekt pontosságot és lőtávot kap a felhasználó - bőven hozza a karabélyok adta lőtávot és pontosságot, a TM MP7 híresen pontos és messzire visz.
A tárak méretesek a fegyver kompaktsága ellenére. Rendesen súlyos spiáter az egész, amelyet csapos módon rögzített tömítőtömböt rejt. Ezzel a tömítőtömbbel állandóan bajok vannak, mert a tártest legalján, nagyon kevés anyag tartja a csapokat. Még a GG esetén is deformálódik, görbül az anyag. Ráadásul a tömítőtömb a BB-ket rejző adogatócsatorna mögött bizonytalanul kis helyen illeszkedik, ezen a részen szeret legjobban ereszteni - és nagyon sokszor fog. Az o-gyűrű cseréje is kifejezetten szenvedés ezen a helyen, mert a tömböt a helyére is kell tenni, mellette itt az új tömítés is szeret becsípődni. Ezt a részt rendesen eltervezték, sajnos.
A tárakat BB-vel tölteni könnyedén lehet a kiszélesített adogatópályán keresztül. A tárajak kissé szűkös, a BB-t a tárajkon keresztül betölteni kényelmetlen és nehézkes. A BB kapacitás viszonlag nagy a maga 40 BB kapacitásával, viszont gáztartályát csurig tölteni kifejezetten kockázatos. Betöltőszelepe mélyen és rejtetten található a tárfenék közepén. Az újfajta, toldatos, apró és sűrű menetes betöltőszelep található az MP7 tárjában - nem szeretem ezt a megoldást, sok gond van velük. Nagy nyomásra hamar lezár a betöltőszelep - ismerve a tártest nyomásra könnyű deformációs problémáját, talán nem is baj -, illetve a betöltőszelepben szokásosan hiányzik a tömítés. Arról nem beszélve, hogy a betöltőszelep fejénél található tömítés is szeret szakadni, deformálódni.
A fegyver működése egyébként zseniális. A visszarúgás határozott és erős, a tűzsebesség korrekt. A lövések közben pattogós, határozott és gyorsan reagál. A replika kifejezetten bírja a hideget, de sajnos nem szereti az erős gázt. Ennek a típusnak még az átlagos zöld gáz (GG) is erős. A belső keret és a tár sem viseli el nyáron a GG erejét még rövid távon se. Arra kell készülni, hogy nyári üzemmódban kell a kék gáz (vagy 134a/144a és társai). Mint említettem, a lőtáv kifejezetten jó és a pontosság is marha jó. CQB-ra kifejezetten ideális, ha a "lazzy trigger" probléma kezelésre kerül, illetve éjszakai játékon is bősegesen elegendő a tudása. Alkatrész ellátottság kifejezetten gyér, ráadásul drága is. Ha már MP7-es vásárlása a cél, még mindig a Marui mellett tenném le a voksomat, majd a KSC a következő.
Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause
Nincs hozzászólás
A tárolt információk kényelmi funkciók miatt történnek kizárólag azonosítási és lokációs adatokból állnak.